A Center Sport szerződést kötött a felvidéki Tőketerebesről származó 20 éves védővel, Varga Atilával (képünk bal oldalán). Így a jövőben ügynökségünk képviseli a korábban a Juventus utánpótlásában is futballozó, jelenleg a Sampdoria kölcsönjátékosaként a másodosztályú Latina Calciónál szereplő szlovák U-válogatott játékost.
Varga Atila 2012-ben Nagymihályból, a Zemplin Michalovcétól igazolt közel 500 ezer euró ellenében Olaszországba, a Juventus utánpótlásába. A torinóiaknál három évet töltött.
A védő a Transfermarkt adatai szerint 2015 februárjában 400 ezer euró ellenében került a Juventustól a Sampdoria U19-es együtteséhez, 2016 nyarán pedig kölcsönbe egy évre a másodosztályú Latina Calcióhoz.
Olaszországban tétmeccsen eddig utánpótlás-csapatokban játszott, felnőttek között nem. Éppen ezért, hogy tapasztalatot szerezzen a felnőttek között, nem zárható ki, hogy a nyáron Magyarországra szerződik.
Szlovákiában az U16-tól az U19-ig mindegyik korosztályban volt válogatott, és már meghívót kapott az U21-esek közé is. A 21. életévét egyébként áprilisban tölti be.
Néhány éve interjút készített vele az európai szövetség hivatalos honlapja, az uefa.com is, a cikk magyar változatát itt olvashatja!