Fontos hét vár az U17-es és U19-es válogatottra, a következő napokban eldől, hogy a két csapat részt vehet-e az idei kontinensviadalon. A két korosztály elitkörös Eb-selejtezői közül az U19-esek csehországi tornáján Center Sportos játékosnak is szurkolhatunk, jelesül Patik Mártonnak.
A 2000. január 1-je után született labdarúgókból álló U17-es és a 1998-as vagy későbbi születésű játékosokkal felálló U19-es válogatott egyaránt nehéz csoportból biztosította be ősszel az Eb-elitkörös szereplését, előbbi együttesnek a dán, utóbbinak a svájci csapatot is meg kellett előznie ahhoz, hogy állva maradjon a selejtezőben.
A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatottnak annyiban könnyebb dolga lehet a kedden kezdődő selejtező sorozatban, hogy hazai pályán mérkőzik ellenfeleivel (kedden az izraeliekkel, csütörtökön az oroszokkal, vasárnap a norvégokkal), és a csoportból akár a második helyen is ki lehet jutni a horvátországi Eb-re. A Michael Boris irányításával készülő U19-es gárda szerdán kezd Csehországban a házigazdák ellen, majd pénteken az osztrákok, hétfőn pedig a skótok lesznek az ellenfeleink, ebből a négyesből csak az első helyezett lesz tagja a grúziai Eb-nek.
Az U17-eseknél a szűkített keretbe nem került be a Center Sportos Arday Dominik, aki a bő keretnek még tagja volt, ellenben az U19-eseknél ott lesz a csehországi tornán a Ferencváros védője, Patik Márton, aki az először kihirdetett bő keretben még nem szerepelt. A korábban a Red Bull Salzburgnál is futballozó tehetségünk kulcsjátékosnak számít az FTC U19-es együttesében, az I. osztályú korosztályos bajnokságot nyolcpontos előnnyel vezető csapatban eddig mind a 15 fordulóban kezdőként lépett pályára. Öt meccsen az NB III-ban is játszott ebben az idényben az FTC II-ben, és a harmadosztályú felnőttcsapatban egy gólt is szerzett. Az MLSZ versenyrendszerében egyébként összesen 162 alkalommal játszott a védő, 15 gólt szerzett.
Az U-válogatottakkal kapcsolatos hír, hogy az utolsó pillanatban mindkét keretben történt változás. Az U17-es együttesben Csóka Dániel megsérült az egyik edzésen, ezért helyette Major Gergőt nevezte Szélesi Zoltán a tornára. Az U19-es válogatottnál az utazó keret tagja volt a szombathelyi Tóth Máté, de egy izomszakadás meghiúsította a szereplését a csehországi viadalon.
Hajrá, magyar fiatalok, hajrá, Patik Marci!
A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező elitkör programja:
Március 21.:
Oroszország-Norvégia, 14.30, Dabas
Magyarország-Izrael, 15.30, Telki
Március 23.:
Izrael-Norvégia, 14.30, Dabas
Oroszország-Magyarország, 15.30, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Március 26.:
Norvégia-Magyarország, 13.00, Telki
Izrael-Oroszország, 13.00, Dabas
A csehországi U19-es Eb-selejtező elitkör programja:
Március 22.:
Ausztria-Skócia, 11.00
Magyarország-Csehország, 17.00
Március 24.:
Ausztria-Magyarország, 11.00
Csehország-Skócia, 17.00
Március 27.:
Csehország-Ausztria, 19.00
Skócia-Magyarország, 19.00
Az U17-es válogatott kerete:
Kapusok:
Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)
Oroszi István (Ferencváros)
Védők:
Lakatos Benjámin (DVSC)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Major Gergő (Puskás Akadémia)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)
Középpályások:
Csonka András (Ferencváros)
Lipóth András (Ferencváros)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Schön Szabolcs (Ajax)
Támadók:
Szendrei Norbert (Honvéd)
Bencze Márk (Vitesse)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica)
Tímári Norman (Puskás Akadémia)
Az U19-es válogatott 20 fős kerete:
Kapusok:
Demjén Patrik (Dorog)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Budaörs)
Védők:
Szalai András (Paks)
Tóth Bence (PFLA)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Honvéd)
Patik Márton (Ferencváros)
Nagy Zsombor (MTK)
Középpályások:
Kleisz Márk (Vasas)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Támadók:
Takács Ronald (MTK Budapest)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Bíró Ákos (Budapest Honvéd)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szabó Levente (Atalanta)
Kamarás György (Balmazújváros)
Forrás: Center Sport/mlsz.hu