A labdarúgó NB I 32. fordulójának szombati, korábban kezdődő mérkőzései közül a DVSC–Honvéd találkozón a vendégek ügyfelünk, a kétgólos Eppel Márton remeklésének is köszönhetően 5–2-re győztek, így a bajnoki cím küszöbére értek, míg Marci ismét egyedül vezeti a góllövőlistát.
A Honvéd már az első félidőben 3–0-ra vezetett a DVSC vendégeként, az első és a harmadik találat Koszta Márk nevéhez fűződött, a másodikat pedig a Center Sportos Eppel Marci szerezte, aki Ikenne-King indításával lépett ki, jó 20 méteren egyedül vezette a kapusra a labdát, és nem is hibázta el a ziccert.
Az első félidő krónikájához tartozik még, hogy debreceni ügyfelünk, Holman Dávid bübntetőjét hárította a kispesti kapus, Gróf Dávid, a második játékrészben viszont Holman szabadrúgásának köszönhetően szépített a Loki, ugyanis nagy erejű lövése a kapufáról pattant Aleksandar Jovanovicra, onnan pedig a kapuba. Ezután a Debrecen újabb gólt szerzett, de Eppel 11 méteres fejesgóljával szertefoszlatta a hazai reményeket, majd Koszta állította be az 5–2-es végeredményt. (A Lokiban ügyfeleink közül Holman mellett még hárman léptek pályára, köztük a 28. életévét szombaton betöltő Ioan Filip – Isten, éltesse!)
Mindez azt jelentette, hogyha az esti meccsen a Videoton kikap a Fraditól, akkor bajnok a Honvéd, de akkor is a kispestiek lesznek aranyérmesek, ha a Vidi pontot szerez a Ferencvárossal szemben, de az utolsó fordulóban Eppel Marciék hazai pályán legalább egy pontot szereznek a Vidivel szemben. A 15 gólos Eppel pedig immár kétgólos előnyre tett szert a góllövőlistán a fehérvári Marko Scsepoviccsal szemben.
A Videoton–Ferencváros bajnoki mind a Center Sport mind a Honvéd számára jól kezdődött. Számunkra azért, mert a vendégeknél az NB I-ben először lépett pályára kezdőként (a sérüléssel bajlódó Böde Dániel helyén), az élvonalban a múlt héten debütáló, azóta a kupában két gólt szerző, a 18. életévét csütörtökön betöltő Kundrák Norbert. A kispestiek pedig azért örülhettek, mert a Fradi a 7. percben megszerezte a vezetést. A kispestiek öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis a Videoton nár a szünet előtt 3–1-re fordított, és végül 4–1-re győzött is. Így jövő héten, az utolsó fordulóban dől majd el a bajnoki cím sorsa. A Videoton csak abban az esetben ünnepelhet, ha nyer Kispesten is.
A két Center Sportossal, Kálnoki-Kis Dáviddal és Jonathan Herisszel felálló Újpest 2–1-re nyert a Haladás ellen, ezzel bebiztosította bennmaradását, ahogy a Paksot 3–2-re legyőző Mezőkövesd is.
NB I, 32. FORDULÓ – A CENTER SPORTOSOK SZEREPLÉSE
DVSC–Honvéd 2–5
DVSC: Holman Dávid és Haris Handzic kezdőként végigjátszotta a meccset, Ioan Filip és Verpecz István is a szünetben lépett pályára.
Honvéd: Eppel Márton kezdőként végigjátszotta a meccset, két gólt szerzett.
Újpest–Haladás 2–1
Újpest: Kálnoki-Kis Dávid kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, Jonathan Heris kezdett, a 73. percben lecserélték.
MTK–DVTK 0–0
MTK: Vass Ádám kezdő volt, végig is játszotta a meccset.
Videoton–Ferencváros 4–1
Ferencváros: Amadpou Moutari, Julian Koch, Kundrák Norbert és Janek Sternberg is kezdett és mind a négyen végig a pályán voltak.
Mezőkövesd–Paks 3–2
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21