Center Sportos szempontból meglehetősen gólgazdag fordulót láthattunk az NB I-ben, ügyfeleink három góllal és egy gólpasszal segítették csapataikat.
Az NB I góllövőlistáját immár ismét egyedül vezeti, 13 találattal Eppel Márton, aki a 84. percben a Honvéd negyedik gólját lőtte közelről, balról a rövid alsóba Mezőkövesden, egy jó kiugratás, majd egy jó csel után. A tabellán továbbra is élen álló kispestiek 5–1-re győztek.
A Vasas–Paks meccsen Bartha László a jobb oldalról kilőtte a kapu hosszú oldalát a 83. percben, ez volt a tolnaiak második találata a mérkőzésen, végül 3–0-ra nyertek.
Az MTK–FTC (1–3) örökrangadón a télen a Center Sport által Magyarországra közvetített Janek Sternberg bal oldali, mesteri beadásából fejelte a kapuba a vendégek vezetését jelentő gólt a 10. percben Varga Roland. Thomas Doll csapata az első félidőben még kétszer betalált, a zöld-fehérek harmadik gólját az ugyancsak ügynökségünk közreműködésével szerződtetett Amadou Moutari lőtte Gera Zoltán jobb oldali beadásából.
A DVSC–Újpest találkozón a két csapatban öt Center Sportos játékos is pályára lépett, de meglehetősen szerencsétlenül alakult számukra a találkozó. Debreceni oldalon Holman Dávidnak és Haris Handzicnak is volt nagy helyzete, de Banai Dávid kapus bravúrral védett, míg Ioan Filipet második sárga lappal a 67. percben kiállította Iványi Zoltán játékvezető. Az újpestieknél Kálnoki-Kis Dávid és Jonathan Heris is játszott ügyfeleink közül, utóbbi a 78. percben olyan szerencsétlenül ért be bele egy beadásba, hogy a fejéről csapata kapujába pattant a labda, a DVSC ezzel a találattal 1–0-ra győzött.
A CENTER SPORTOSOK SZEREPLÉSE AZ NB I 30. FORDULÓJÁBAN
MTK–FTC 1–3
FTC: Janek Sternberg kezdett, gólpasszt adott, a 76. percben lecserélték; Amadou Moutari kezdő volt, gólt szerzett, a 73. percben másik ügyfelünk, Julian Koch váltotta; a 73. percben állt be Marco Djuricin is.
MTK: Vass Patrik kezdett, végigjátszotta a találkozót.
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–5
Bp. Honvéd: Eppel Márton kezdőként végigjátszotta a meccset, gólt szerzett.
Vasas–Paks 0–3
Paks: Bartha László kezdett, gólt szerzett, a 90. percben lecserélték.
DVSC–Újpest 1–0
DVSC: Holman Dávid kezdőként végigjátszotta a meccset, Haris Handzicot a 73. percben lecserélték, Ioan Filip is kezdett, de a 67. percben a 2. sárga lapjával kiállították.
Újpest: Kálnoki-Kis Dávid és Jonathan Heris is végig a pályán volt, utóbbi öngólt vétett.
További eredmények
Gyirmót–DVTK 1–1
Videoton–Haladás 2–0
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47–27 +20 56
2. Videoton FC 30 16 8 6 58–26 +32 56
3. Ferencvárosi TC 30 13 9 8 51–40 +11 48
4. Vasas FC 30 14 5 11 45–36 +9 47
5. Szombathelyi Haladás 30 12 6 12 38–40 –2 42
6. Paksi FC 30 10 11 9 35–33 +2 41
7. Újpest FC 30 9 12 9 45–45 0 39
8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37–40 –3 37
9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36–53 –17 35
10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33–49 –16 35
11. MTK Budapest 30 8 11 11 24–33 –9 35
12. Gyirmót FC Győr 30 4 9 17 18–45 –27 21
(Fotó: fradi.hu)