Az NBI egyik legjobb védőjátékosa, az újpesti Jonathan Heris aláírta velünk képviseleti szerződését.
Heris kezdetben az Anderlechtben nevelkedett, majd profi karrierjét a belga másodosztályban szereplő FC Brussels együttesében kezdte, ahol 18 évesen mutatkozott be a ligában. Később a Royal White Star és az AFC Tubize csapataiban is játszott. Összesen 117 belga másodosztályú mérkőzésen nyolc gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki társainak. A 2014-es év téli átigazolási szezonjában az Újpest FC-hez szerződött. Tavasszal egyből bemutatkozhatott az NBI-ben, és hamar alapemberévé vált csapatának. Azóta több, mint 90 mérkőzésen szerepelt a fővárosi lila-fehéreknél, akikkel Magyar Kupa, illetve Magyar Szuperkupa győzelmet is ünnepelhetett.