Kálnoki-Kis Dávid az Újpest meghatározó futballistája, ehhez képest sérülés miatt ősszel csak hét bajnokin játszott, de a korábbi szezonokban is gyakran hátráltatták a játékát különböző problémák.
A védőt tekinthetjük az NB I egyik legpechesebb labdarúgójának, de ő sosem hivatkozik a balszerencsére, ezért nevezzük inkább az élvonal legnagyobb harcosának, és nagy visszatérőjének is, hiszen megannyi problémával is kellett megküzdenie, mindig győztesen került ki a csatákból. Mindig visszatért a pályára, és azonnal vissza is került a kezdőcsapatba, mert ha egészséges, akkor nagy erőssége az Újpestnek.
Ezt a hétvégén a ZTE elleni Magyar Kupa-meccsen is bizonyította, közel öt hónap után léphetett ismét pályára tétmeccsen és magabiztos védőmunkával járult hozzá csapata 4–1-es győzelméhez.
Ügyfelünk a közelgő bajnoki rajt – az Újpest a Videoton ellen kezd – kapcsán a Nemzeti Sportnak adott interjút.
– Új év, új remények?
– Bízom benne, hogy a mostani már egészségben telik – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Kálnoki-Kis Dávid. – A tavalyi év sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az ősszel alig-alig tudtam a sérüléseim miatt játszani.
– Baj volt a bokájával, majd a térdével is. Pályázhatott volna a világ legpechesebb játékosa címre.
– Nem az a fajta vagyok, aki ezeket a balszerencsére fogja. A sérülés a labdarúgás velejárója, ezzel együtt kell élnünk. Sohasem jön jókor a kényszerszünet, mert azt, aki eleve rossz formában volt, még mélyebbre taszíthatja, a jól teljesítőnek pedig megszakad a sorozata. Valójában még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy ez utóbbi csoportba tartoztam – lelkizés helyett erőt meríthettem a sérülésem előtti időszakból. És mindent megteszek, hogy visszanyerjem a régi formámat.
– A télen a csapatkapitányi karszalagot is viselhette, ugye?
– Még ha ideiglenesen is, de igen. Óriási megtiszteltetés volt, egy álmom vált vele valóra. Persze tisztában vagyok azzal, hogy még jó néhányan vannak előttem a sorban.
– A télen csak három felkészülési mérkőzést játszottak. Mit gondol, elegendő ennyi a finomhangoláshoz?
– Mivel a büntetésnek „köszönhetően” nem igazolhatunk, csapatunk magja ugyanaz maradt, mint a nyáron volt. Ezért nem kellett sok edzőmérkőzés, hogy összecsiszolódjunk. Cipruson három erős, de más játékstílust képviselő együttessel mértük össze az erőnket. Láthattuk, hogy stabil csapatunk van, és a tavaszi eredményességünk nem az összeszokottságon, hanem inkább a kapu előtti hatékonyságon múlik majd.
– A bajnokságot már „elengedték”. Ráhajtanak a kupára?
– Egy olyan nagy múltú klub, mint az Újpest, nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a dobogóról. Nagyon szoros a mezőny, rég volt ilyen kiélezett a verseny, hamar vissza lehet kapaszkodni az élmezőny mögé. De a kupában is jelentős céljaink vannak: szeretnénk az idén is döntőbe jutni, és ott győztesként végezni.
Az interjú forrása: Nemzeti Sport/Voleszák Gábor
(Fotó: facebook.com/ztefc.hu, Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto)