A Hapoel Beer-Seva Korhut Mihállyal a soraiban hazai pályán 2–1-re győzött a BL-playoffkör első meccsén a szlovén Maribor ellen, ügyfelünk végigjátszotta a mérkőzést.
A Maribor egy kontrával a meccs elején meglepte az otthon játszó Hapoel Beer-Sevát, és a brazil Marcos Tavares révén már a 10. percben megszerezte a vezetést. Az izraeli bajnok válasza azonban nem késett sokáig a BL-főtábláért folyó párharc első meccsén…
A 12. percben a védelemből Korhut Misi zárkózott fel a Hapoel támadásához a bal szélen és bemozgott a védők mögé, őt próbálta megjátszani egy hosszú indítással az első gólnál hibázó Shir Tzedek, ám az egyik vendégvédő, Martin Milec el tudta fejelni a labdát, de pechére éppen Anthony Nwakaeme elé, aki a tizenhatos előteréből, jobbal, bődületes erővel lőtt a hosszú felső sarokba.
A szünet előtt, az első félidő ráadásában Tzedek büntetőből a második hazai gólt is megszerezte, így 2–1-re győzött és a jövő heti visszavágó előtt fontos lépést tett a BL-főtábla felé Korhut Mihály csapata. Válogatott védőnk végigjátszotta a mérkőzést. A BL-plaoffkörre nevezett magyar játékosok közül csak Korhut Misi csapata tudott győzni, Kleinheilser László csapata, a kazah Asztana a magyar középályással a soraiban 5–0-ra kikapott a Celtic otthonában, míg a Hoffenheim Szalai Ádám nélkül szenvedett vereséget a Liverpoooltól.
Ezzel a góllal vezetett a Maribor
Nwakaeme hatalmas góllal egyenlített
A hazaiak győztes gólja
BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFFKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG
Olympiakosz Pireusz (görög)–HNK Rijeka (horvát) 2–1 (Odjidja-Ofoe 66., Romao 93., ill. Héber 42.)
Celtic (skót)–FK Asztana (kazah) 5–0 (Posztnyikov 32. – öngól, S. Sinclair 42., 60., Forrest 79., Sitov 88. – öngól)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–NK Maribor (szlovén) 2–1 (Nwakaeme 12., Cedek 45+2. – 11-esből, ill. Tavares 10.)
NEM BAJNOKI ÁG
Istanbul Basaksehir (török)–Sevilla (spanyol) 1–2 (Elia 64., ill. Escudero 16., Ben Yedder 84.)
Napoli (olasz)–Nice (francia) 2–0 (Mertens 13., Jorginho 70. – 11-esből)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
BAJNOKI ÁG
Qarabag (azeri)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Madatov 25.)
APOEL (ciprusi)–Slavia Praha (cseh) 2–0 (De Camargo 2., Aloneftisz 10.)
NEM BAJNOKI ÁG
Young Boys (svájci)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–1 (Nuhu 91. – öngól)
Sporting CP (portugál)–FCSB (román) 0–0
Hoffenheim (német)–Liverpool (angol) 1–2 (Uth 87., ill. Alexander-Arnold, 35., Nordtveit 74. – öngól)