A labdarúgó NB II-ben egy hét alatt a második ügyfelünk szerzett gólt, igaz, a Csákváron szereplő Nagy Zsoltnak a gólja ellenére nem volt oka az örömre.
Nagy Zsolt az előző szezonban alapembernek számított az NB II-ben bajnok Puskás Akadémiánál, de a nyáron a jelentősen átalakuló felcsútiak Csákvárra adták kölcsön. Új csapatában az első meccsét a legutóbbi fordulóban, a Siófok elleni 2–2 alkalmával játszotta. Akárcsak akkor, most hazai pályán a Gyirmót ellen is kezdő volt, végig is játszotta a meccset, és a 28. percben, a bal oldalról, éles szögből az ő góljával egyenlített a csapata 0–1 után. Az ezúttal a középpályán szereplő, de az előző idényben sokszor védőt játszó futballista több mint egy év után, 2016 július 31-et követően lőtt újra gólt.
Hiába talált azonban be, csapata fokozatosan szétesett, és végül 5–1-es vereséget szenvedett a Gyirmóttól. Nagy tehát a gólja ellenére sem lehet elégedett, már csak azért sem, mert csapata ezen vereség után az utolsó, vagyis a 20. helyen áll az NB II-ben.
A múlt héten egyébként a kisvárdai Fodor Ákos vette be az ellenfél kapuját ügyfeleink közül, míg a 8. fordulóban gólt ugyan nem szertett a védő, de így is részese volt a Békéscsaba elleni, 3–2-es hazai sikernek, kezdőként végig is játszotta a mérkőzést. Ezzel a Kisvárda megőrizte a 2. helyet a tabellán.
Nagy Zsolt gólja 1:10-től látható a videón
NB II
8. FORDULÓ – A CENTER SPORTOSOK SZEREPLÉSE
Siófok–Cegléd 0–0
Siófok: Farkas Norbert a 74. percben lépett pályára.
Csákvár–Gyirmót 1–5
Csákvár: Nagy Zsolt végigjátszotta a meccset, a 28. percben gólt lőtt.
ZTE–Vác 0–0
Vác: Zsolnai Richárd végigjátszotta a meccset.
Kisvárda–Békéscsaba 3–2
Kisvárda: Fodor Ákos végigjáttszotta a meccset.
A további eredményekről itt olvashat, illetve itt találja meg a tabellát is.